Андреа Багањ

Óvónő

Egyszer volt, hol nem volt, s akár hiszed, akár nem, de volt egyszer egy ház. Azon a házon volt egy ablak, kukucskálni lehetett rajta. Ablak mellet volt egy ajtó, ajtó mellett bokrok, fák, fűből növő, szélben lengő, színes, illatos virág. Virág mellett, rejtett kapu. Kaputól meg messze futó, borostyánszőtt, titkos ösvény. Ösvényen át kis kanyarba, kis kanyarból nagy kanyarba, szélesről a keskeny útra. Arról meg a domboldalra, onnan meg a mezőn túlra. Mezőn át a kis patakba. Tiszta lábbal új utakra, völgyön innen, parton túlra. Ekkor érünk épp Völgypartra, egy különleges kis birodalomba. Itt már nem kell sokat járni! Szemeinket be kell csukni, a sarkunkon megpördülni, és láss csodát! Egy csodálatos Cifra palotát, mert ez a palota ott van! A Cifra palota, a Cifra Királyé, fenntartása meg a Cifra bolondosáé. Hogy ezért e, vagy másért? Nem tudom! De ez a palota olykor csendes, olykor hangos. Mindig kedves, ritkán morcos. Ébresztgető, hívogató. Madárfüttyös, énekhangos. Csillagszemes, méztől édes. Csalogató, színes, ékes. Napsütötte, holdvilágos. Szél fúvott és fa árnyékos. Szemmel látott, szájjal mesélt. Ugrásra fel, állásra kész. Kézzel fogott, mosollyal telt. Kisírt könnyes, szívvel ölelt. Mondhatnám még? Mondhatnám! Úgy kezdtem az elején, akár hiszed, akár nem… Indulj hát el, keresd meg! Ha megtaláltad, győződj meg! A Cifra palota tágra nyílt kapukkal, kitárt karral, öleléssel, örömmel vár mindenkit az ott játszó kis apródokkal és a mindig mesélő Cifra bolondossal.

„Ha kapsz, megtelik a kezed. Ha adsz, megtelik a szíved.” (Margarete Seemann)

Bagány Andrea – Istenfélő feleség, anya, óvónő.